Elfogtuk Hoffmann Keretszám Rózsa és Noszály Nagyööö Sándor magánjellegű telefonbeszélgetését.
- Üdvözlöm Sándor. Minek köszönhetem hívását? Csak nem maga is engem akar szidni?
- Áh, hagyha kedvesem, én már régóta nem osztom a Rózsákat.
- Jaj de kedves. Akkor mégis miért keres?
- Tudja, ráuntam a bulizós, mindent bevállalós csajokra. Egy igazán érett nőre vágyom. Olyanra, aki tudja, mi fán terem a nemzeti konzervativizmus. Aki tud úgy öltözködni, hogy a férfi ne azonnal az ágyba kívánkozzon.
- Ó, hát maga aztán tud bókolni. De tudja Sándor, én azért nem vagyok egy modell alkat.
- Dehogynem drága! Maga egy igazi életpályamodell! És mondja csak, mi van most magán?
- Hatalmas nyomás!
- Ezt szomorúan hallom. És kedves Rózsa, mit tervez estére?
- Oktatási reformot.
- Jól hangzik! Szerintem is szükség van oktatásra, jómagam is megjártam két tenisziskolát.
- Milyen jó, akkor maga biztos nem hájas és lúdtalpas!
- De nem ám! Gyűjt valamit kedvesem?
- Ellenségeket.
- És hová menne szívesen első randevúra? Rómába, vagy Párizsba, a szerelem városába?
- Menjünk Brüsszelbe, ott már úgyis jól ismernek.
- És mondja, ha arra kerülne a sor, mit csinálna velem az ágyban?
- Jól röghöz kötném, aztán keményen elfenekelném egy diákhitel szerződéssel.
- Édeshármashoz mit szólna?
- Nem drágám, én soha semmibe nem szoktam másokat bevonni.
- Megértem. A francia azért belefér?
- Talán. De inkább az orosz. Az angol semmi esetre sem.
- Jól van kedvesem. Most akkor elvonulok egy kis időre a döntésem meghozataláig.
- Rendben Sándor. Nagyon várom a hívását, úgy érzem, maga a Nagy Ő.
